Látjuk a természet rendjét, de nem merünk továbbkérdezni a miértre
Sipos Imre SJP szerzetes pap, biológus portréfilmben beszél hivatásáról.
Egy szerzetesekről szóló rövidfilmsorozat tizedik részében Sipos Imre, a Szent János Apostolról és Remete Szent Pálról Nevezett Közösség (SJP) tagja, evolúciókutató pap, biológus osztja meg gondolatait a természetről. A Somogydöröcske határában élő kis szerzetesközösséget, illetve annak értékmentő és lelkipásztori munkáját az ÉrMe Hálózat is rendszeresen támogatja – adományokkal, illetve kétkezi munkával is.
Az evolúció misztériuma című kisfilmben Sipos Imre SJP atya többek között ezeket mondja: „A természet titkaira való rácsodálkozás megnyitja az ember szemét a Jóisten felé. Az univerzumot görögül úgy mondjuk, hogy kozmosz, és ez annyit jelent magyarul, hogy rendezettség, és a természettudomány egy hihetetlen pontos mikro- és makrokozmikus összerendezettséget állapít meg. Minden mindennel összecseng, (...) és mégis, (...) sohasem élt annyi ember a rendezőre való rákérdezés nélkül, mint ma. Tehát konstatáljuk a rendet, (...) érdekes, így van, nagyon csodálatos; majd nem jövünk rá, nem merünk továbbkérdezni a miértekre.”
További idézeteket - valamint információkat a filmsorozatról - a Magyar Kurír cikkében lehet olvasni, magát a kisfilmet pedig akár itt is meg lehet tekinteni: