Ötven éve tartották Nagymaroson az első ifjúsági találkozót, és harmincöt éves a Gyerekmaros – ebből az alkalomból beszélgetett a Magyar Kurír munkatársa Hadi Ferenccel (aki az ÉrMe Hálózathoz is szorosan kötődik; fia, Hadi Péter jelenleg is az ÉrMe Alapítvány kuratóriumi tagja), valamint családtagjaival. A Hadi-család a kezdetektől részt vesz a nagymarosi találkozók szervezésében.
Hadi Ferenc az 1970-es évek elején tagja volt annak a fiatal hittanos csapatnak, amely a nagymarosi templom altemplomában gyűlt össze Balás Béla („Beton”) atyával, aki akkor ott volt káplán (ma nyugalmazott kaposvári megyéspüspök), majd Kerényi Lajos atyával.
„Akkortájt hallottak arról, hogy Kismaroson feltűnt egy gitáros fiú, Sillye Jenő, aki általa szerzett, megzenésített imákat énekel. Ezekhez kezdetben egy kis elmélkedést fűztek az atyák. Azokban az időkben valahol a tiltott és a tűrt kategória határán voltunk: engedték, hogy találkozzunk, hívőként viszont szigorúan a templom falai között kellett maradnunk. De a Szentlélek ott fúj, ahol akar. Már akkor is volt egy egyoldalas levél, amiben megírták, mikor mi lesz az aktuális téma, de leginkább szájról szájra terjedt a hír, és egyre többen érkeztek azokra az estékre, lassan már a templomban sem fértünk el” – idézi Hadi Ferencet a Magyar Kurír cikke.
A harmadik alkalomra szó szerint kinőtték a helyet Kismaroson. Az átköltözés utáni években már hat-hétszázan töltötték meg a nagymarosi templomot. „Tüzes lelkű, szent életű papok, többek között Horváth István esperes-plébános, Major Sándor plébános, Beton atya, Kerényi Lajos és Opalény Mihály atya tüzet gyújtottak a lelkünkben a beszédeikkel, s a hasonló gondolkozású és hitű fiatalok örömteli együttlétévé váltak ezek a találkozások. Kemenes Gábor atya a templomtorony rácsaihoz erősítette a hangszórót, hogy a téren álló fiatalok is hallhassák az elmélkedéseket. Persze rendőrautók, ballonkabátos megfigyelők mindig voltak a templom körül” – idézi fel a kezdeti időket Hadi Ferenc.
Így indult a Nagymarosi Ifjúsági Találkozók története - ma már évente két alkalommal, májusban és októberben, több ezer ember jön el Nagymarosra az ország számos tájáról, de a Felvidékről és Erdélyből is útra kelnek, hogy egy szombati napot az Istennel és az egymással való találkozásnak szenteljenek.
Mária, Hadi Ferenc felesége kezdettől fogva segített a találkozóval járó teendőkben. Négy gyermekük nevelése mellett vállalta a sok lemondással és nehézséggel járó szolgálatot. A hátteret mindig Feriék kis háza jelentette mind az előkészületi időben, mind a találkozók utáni kiértékeléseknél, amelyek sokszor az éjszakába nyúltak. A találkozókon ma már hatvan-hetven embert látnak vendégül egy-egy ebéd alkalmával. „Hálás vagyok érte, hogy a Jóisten eszköze lehettem, és látom, hányan örülnek a szolgálatunknak. Mindig erre gondolok: Uram, te megszólítottál, én meghallottam és befogadtam a hívásodat, és köszönöm, hogy továbbadhattam mindazt, amit kaptam. »A szívem telve van Veled« – ez ad erőt, és soha nem fáradok el” – idézi Máriát a Magyar Kurír.
Mint a cikkben olvasható, a mostani ünnepen sem csak nosztalgiázni szeretnének. Hanem hálát adni az elmúlt ötven év örömeiért, szépségeiért, és azért, hogy a sokszor kilátástalannak tűnő helyzetek és viszontagságok idején is mindig kaptak új utakat és erőt az előttük álló feladatokhoz. Ezen a jubileumi találkozón ugyanakkor útmutatást is kérnek majd a következő ötven évre: hogyan tudják továbbadni azt a tüzet, szent lelkesedést, amiben ők részesültek.
A Magyar Kurír írása a továbbiakban a házaspár lányát, Hadi Ritát szólaltatja meg, majd az ő lányát, Gável Klárát. Érdemes az ő gondolataikat, a második és harmadik nemzedék tanúságtételét is elolvasni; a cikket ide kattintva érhetjük el.
