Bejelentkezés
English
ÉrMeHáló
||
Főoldal | Hírek

Az ÉrMe Hálózat tagjainak közreműködésével sikerült fogadni egy német máltai segélyszállítmányt

2022. 03. 26.

Az adományok egy része az ukrajnai rászorulóknak jut.

 

Schumicky András, a Máltai Lovagrend tagja, az ÉrMe Hálózat alelnöke úgy mondott igent egy Bajorországból érkező máltai segélyszállítmány fogadására, hogy akkor még kérdéses volt, hol és hogyan fogják azt elhelyezni. Az ÉrMe-tagok segítőkészségére számított, és nem is kellett csalódnia: Várpalotán megoldódott raktározás, a lepakolásra is akadt segítő kéz.


A fordulatos történetről és hátteréről Schumicky András küldött beszámolót az ermehalo.hu-nak:


Évek óta együtt dolgozom a München mellett működő taufkircheni máltai segélyszolgálat munkatársaival. Évente kétszer-háromszor jönnek Magyarországra, és minden alkalommal hoznak egy-két pótkocsit megtöltő adományt. Ezeket a legkülönbözőbb helyeken szoktunk lerakni; jutott már többek között Budapestre, Kecskemétre, Szegedre, Hódmezővásárhelyre. Mindenütt nagy örömmel fogadták az adományokat. A lerakodásban legtöbbször a pátyi önkéntes tűzoltók szoktak segíteni, így velük már baráti a kapcsolatuk a Németországból érkező máltaiaknak.

 

Amikor a most hétvégi időpontban megegyeztünk német barátaimmal, még szó sem volt az ukrán-orosz háborúról. De ez mindent átszervezett a mi életünkben is. Jelezték, hogy jönnének a beütemezett program szerint, de most lehetőség van még egy kamiont megpakolni az ukrajnai rászorulóknak szánt adományokkal; tudnánk e azt is fogadni. Igent mondtam, bár nem tudtam, hol fogjuk lepakolni, mert abban biztos voltam, hogy a máltai központi raktárban most nem tudják fogadni.

 

Kiderült azonban, hogy kórházi ágyak is vannak a kamionon, én pedig tudtam, hogy Várpalota egészségügyi és szociális intézményeinek szükségük van erre. Korábban már egyeztettünk erről Zugor Balázzsal, a város alpolgármesterével, az ÉrMe Bakony Klub tagjával. Hetven ágyat tudtak volna fogadni, de akkor csak ötöt tudtunk szerezni a Johannita Rend (a máltaiak protestáns testvérszervezete) segítségével.

 

Felhívtam tehát Zugor Balázs barátomat, és megkérdeztem, tudja e fogadni a két kamion adományt, és ő igent mondott – bár akkor egyikünk sem tudta, pontosan mi is van a kamionokon… Kértem, hogy legyen péntek este vacsora, targonca és sok ember a lepakoláshoz szombaton, szállás két éjszakára hat-nyolc főnek, aztán egy szombat esti vacsora, és mindvégig parkolási lehetőség a kamionoknak. Balázs mindezt megszervezte! Feleségével főzték a finom vacsorát, pálinkával és borral kiegészítve, fantasztikus szállást intéztek a bakonyi Nagy-Magyarország Parkban található Kárpátalja Házban. A pakolás is megoldódott: az ÉrMe Bakony Klub tagjai mellett az ÉrMe Budapest Klub több tagja is eljött segíteni. Embert próbáló munka volt a lerakodás, de a kitartó csapatmunkának köszönhetően sikerült szombat délután fél háromra végezni a pakolással, és hozzávetőleges leltárt is készíteni.

 

Most már „csak” az adomány szétosztása van hátra. Ennek egy része Ukrajnába fog kijutni – ezt szintén Zugor Balázs szervezi. Köszönjük az ÉrMe Bakony Klub óriási szervezőmunkáját! A kórházi ágyak pedig már el is jutottak a várpalotai kórházba.

 

Az ÉrMe Hálózat tagjainak közreműködésével sikerült fogadni egy német máltai segélyszállítmányt

 

Az ÉrMe Hálózat tagjainak közreműködésével sikerült fogadni egy német máltai segélyszállítmányt

 

Az ÉrMe Hálózat tagjainak közreműködésével sikerült fogadni egy német máltai segélyszállítmányt

 

Az ÉrMe Hálózat tagjainak közreműködésével sikerült fogadni egy német máltai segélyszállítmányt 

 

Az ÉrMe Hálózat tagjainak közreműködésével sikerült fogadni egy német máltai segélyszállítmányt

 

Az ÉrMe Hálózat tagjainak közreműködésével sikerült fogadni egy német máltai segélyszállítmányt

 

Az ÉrMe Hálózat tagjainak közreműködésével sikerült fogadni egy német máltai segélyszállítmányt

 

Az ÉrMe Hálózat tagjainak közreműködésével sikerült fogadni egy német máltai segélyszállítmányt

 

 

BGA

Segélyakciónk 

Nyitólap
Gyűjtés az ukrajnai menekültek megsegítésére - a Beregszászi Járási Máltai Szeretetszolgálat Kárpátalján végzett munkáját támogatja az ÉrMe Hálózat.

Tovább»

Könyvtár 

Ajánlott olvasmányok keresztény vállalkozóknak, cégvezetőknek

Nyitólap

Van, ami még hiányzik a listából? Várjuk olvasóink javaslatait.

Tovább»

ÉrMe Hálózat
ÉrMe Alapítvány
ÉrTe Nonprofit Kft.
Érme Budapest Klub
ÉrMe Páty Klub
ÉrMe Junior Klub
ÉrMe Bakony Klub
ÉrMe Kaposvár Klub
ÉrMe Benedictus Klub
ÉrMe Vác Klub
ÉrMe Építőipari Kerekasztal
Alapinformációk
Rólunk
Bemutatkozó-kiadványunk
ÉrMe-kapcsolat
Honlap-impresszum
Statútum
Statute in English
ÉrMe Brochure
Társadalmi szerepvállalás
Ügyek és projektek
Az üzleti vezető hivatása
Szövetségeseink
ÉrMe-könyvtár
  ©2012 ÉrMe Alapítvány  |  Impresszum  |  Médiaajánlat  |  Adatvédelem