Schumicky András - az ÉrMe Hálózat alelnöke, a Máltai Lovagrend tagja, akinek a Beregszászi Járási Máltai Szeretetszolgálat létrehozásában meghatározó szerepe volt - az ukrajnai háború kitörése óta gyakran látogat Kárpátaljára, személyesen is részt vállal a menekültek és a helyi lakosok segítésében, az adományok célba juttatásában. Alább az ermehalo.hu-nak küldött beszámolója olvasható.
Továbbra is sokat járok Ukrainába. Az ősz beköszöntével egyre jobban előtérbe kerülnek azok a nehézségek, amikre számítottunk. Az itthoni normális, természetesnek tűnő környezetből nehezen érzi meg az ember a kárpátaljaiak mindennapi nehézségeit és és küzdelmeit. Ott elvileg háború van, de az ember ebből szinte semmit sem tapasztal, mert nem lőnek, kapható minden a boltokban, a légiriadókat pedig lassan mindenki megszokta és nem is reagálnak rá. A legújabb valóság, az áramhiány döbbenti rá az embert a háború következményeire. „ Ha áram van, minden van“ - mondja a reklám. Vagyis ha áram nincsen, sok minden nincsen. Az életünkben magától értetődik a világítás, a meleg, az internet, a telefon és sok sok minden, amihez áram kell. Ez az utóbbi hónapokban erősen megváltozott.
Eleinte Kárpátalján csak néhány órás áramkimaradás volt, amit el lehetett viselni, főleg hogy ez általában napközben volt. Amikor Lembergbe és Ivanovfrankovba utaztunk, akkor szembesültünk először azzal, hogy sokszor több tízkilométeren keresztül nem volt térerő, így nem volt internet, így nem volt navigáció sem. Nem tudtuk, mikorra érkezünk meg, és nem tudtunk kommunikálni azokkal, akikkel találkoznunk kellett volna. De aztán megjött az áram, és újra működött minden. Természetesen arra is figyelni kellett egy ilyen utazás alkalmával, hogy amint lehet, tankoljunk, mert ha nincsen áram, akkor tankolni sem lehet, hiába van üzemanyag.
Szent Miklós ünnepén is Kárpátalján voltam, és az ottaniakkal több helyre is elvittük Szent Miklós püspököt a gyerekek örömére. Az első ünnepség Beregszászon volt fényes nappal, így az áramszünet nem zavart minket. A cigány gyerekek nagyon szépen készültek, és komoly műsort adtak elő Szent Miklósnak. Egy kedves idős pátyi adományozónak köszönhetően mindenhová gazdag ajándékot tudott vinni Miklós püspök. A második helyen, Ráton egy árvaházban érkezésünkkor hallottuk az agregátor duruzsolását, hogy legyen fény az ünnepléshez. Itt is csodálatos ünneppel készültek a gyermekek. Többeknek el kellett menni wc-re, ezért be kellett indítani a szivattyút. Ez már kezdte megterhelni a generátort, sietni kellett.
Innen útjaink szétváltak: én elmentem Kisszelmencre, Páty partnerfalujába Illár Józsefékhez. Mivel nem volt áram, nem volt telefon sem, így nem tudtam jelezni érkezésemet. Ott sem volt áram, így hangulatos gyertyafényes vacsora mellett beszéltük át, hogyan megy a soruk. Mindent meg lehet szokni, mondták. A generátort csak akkor kapcsolják be naponta egy órára, ha a szivattyút működtetik, mert itatják az állatokat, vagy fürdenek és mosnak. Igyekeznek mindent optimalizálni, mert a generátor üzemeltetése is 6-700 Ft óránként. Ott hagytam körülbelül száz gyermeknek a mikulásajándékot, amit másnap egy kis ünnepség keretében kaptak meg.
Még viszonylag korán volt, és a szálláshelyen rajtam kívül senkit sem találtam, így felhívtam Popovics Béla barátomat Munkácson: szívesen beugranék hozzájuk egy kicsit beszélgetni. Szerencsére náluk volt áram. Örömmel fogadtak, és a kivilágított, meleg lakásban hamar belemerültünk a különböző témákba, ami az ottaniakat érinti és foglalkoztatja. Éppen a testvéréék is hozzájuk költöztek, mert áram híján nincsen fűtésük és kezdett kihűlni a lakás. Szerencsére Béláéknál cserépkályha ontotta a meleget. Nekik szerencséjük van, mert náluk valamiért szinte mindig van áram. (A polgármester a szomszédjuk...)
Döbbenettel hallottam, hogy van egy weboldal, ahol lehet látni, hova mennyi áramot szállít Ukrajna és ott egyértelműen látszik, hogy Magyarország és Szlovákia felé továbbítják a csúcsenergiát. Ezért nincsen sokszor és sokáig áram Kárpátalján. Fontosabb az államnak a biztos pénzbevétel.
A sötét városból a kivilágítatlan falvakon keresztül éjfél körül érkeztem meg Beregszászra, lelkileg feltöltődve a mély és bizakodó beszélgetések hatására.
Másnap egyik feladatom volt, hogy az üres kannákat megtöltsem benzinnel. Megyek a megszokott kúthoz, de kiderül: áramszünet van, nem tudnak kiszolgálni. Érdekes módon a szemben levő kútnál tankolnak az emberek. Odamegyek, de ott meg nincsen benzin, csak 92-es. Átmegyek a város túlsó felére, hátha van ott áram. Szerencsére van; tankolok 140 liter benzint, ami 140 órára elegendő áram a három telephelyünkön.
Irány Déda. Zuhog az eső, pocsék az út. De mi azért megyünk, hogy az ottani gyerekeknek játékos foglalkozást tartsunk legalább két óra hosszat, a napi iskolai rutint megszakítva, hogy tudjanak egy kicsit felszabadultan örülni. Ezt először csináljuk, mi is egy kicsit izgulunk, hogyan fog ez menni, hogyan fogunk vagy száz gyereket lekötni úgy, hogy a fele játékot mi sem ismerjük, ami a buszban van. De sikerül mindent kitalálni, és a gyerekek a végén azzal bátoítanak minket: mikor jövünk legközelebb? Az esőcsináló játék pedig olyan jól sikerült, hogy alíg látunk a zuhogó esőben visszafelé.
Beregszászra érve újabb üres kannák kerülnek elő, amibe gázolajat kell venni a dízelaggregátorhoz és a targoncákhoz. Most szerencsére a megszokott benzinkútnál van áram. 149 liternél megáll a kút. Először azt hittem, mennyiségi korlát van, de kiderült, csak megint áramszünet van. Szerencsére sikerült kifizetni, de a kút újra bezárt.
Délután a máltai központban megható kis karácsonyi ünnepséget szerveztek a munkatársak, önkéntesek számára. Soka,n akik nem tudtak eljönni, online bekapcsolódtak. Szép, imádságos lelkületű estét tudtunk eltölteni. A végén Maris lányom egy összeállítást is csinált egy kisfilmben: mit is csinált az elmúlt 10 hónapban ez a kis maroknyi csapat. Több mint ezer tonna segély, több mint négyszáz önkéntes a világ minden részéről (az ünnepségen az USÁ-ból és Újzélandról érkezett önkéntesek is voltak); láttuk a videón, hogy a világ mely pontjairól jöttek adományok, és Ukraina mely részeibe szállítottunk ki segélyeket. Döbbenetes számok és hihetetlen teljesítmény; ha nincsen így összefoglalva, az ember nem is hiszi el.
Másnap Tibi bácsiék két disznót vágtak le, amire meg voltunk hívva, és meg kellett várni, amíg a kostoló el nem készül, amit a Magyarországon élő fiuknak el kellett vinem. A Jó Isten velünk volt, mert addig volt áram, amíg az összes darálást be nem fejeztük. Két rossz aggregátor volt csak, amivel nem tudtunk volna dolgozni.
MIndenhez hozzá lehet szokni, de a nagy bizonytalanság miatt az élet kiszámíthatatlan. Nagyon nehéz azoknak az embereknek, akik városban laknak, mert ott nincsen altarnatív fűtés, víz, ott nem lehet aggregátort beindítani a lakásban. Hogy ez meddig fog tartani, nem lehet tudni. Imádkozzunk azokért az emberekért, akik ott maradtak, hogy tartsanak ki, ne adják fel! Minden kis apróság számít, amivel támogatni tudjuk őket, nem is az értéke miatt, hanem azért, mert érzik, nincsenek egyedül.
MIndezek persze kisebb mértékben valósulhatnának meg, ha nem lenne ott mögöttünk az ÉrMe Hálózat, a Csilla von Boeselager Alapítvány, a máltai nemzetközi hálózat és a sok-sok önkéntes. Köszönjük mindenkinek az erőt adó támogatást!
Schumicky András
