Bejelentkezés
English
ÉrMeHáló
||
Főoldal | Ajánljuk még

A davosi elit szerint is baj, hogy egyre gazdagabb a davosi elit

2018. 01. 24.

Az Oxfam szerint nem a munkát, hanem a vagyont jutalmazza a mai gazdasági rendszer.

 

„A svájci üdülővároskában, Davosban a globális elit tagjainak találkozójának programján első helyen szerepelt a globális egyenlőtlenség. Ezt úgy is meg lehetne fogalmazni, hogy a davosi elit és a világ többi része közötti növekvő vagyoni és jövedelmi szakadék aggasztja leginkább a folyamat haszonélvezőit, azaz a davosi elitet – hívja fel a figyelmet egy apró ellentmondásra Branko Milanovic egyenlőtlenségkutató.


A világ legnagyobb jótékonysági ernyőszervezete, az Oxfam hagyományosan a davosi találkozó elejére időzíti a globális egyenlőtlenségekről szóló jelentését. Az idei tanulmány fő megállapítása szerint a tavaly létrejött vagyon 82 százaléka a legvagyonosabb egy százalékhoz került, az alsó ötven százalékhoz tartozó 3,7 milliárd emberhez pedig a többletvagyon 0 százaléka.


A milliárdosok vagyona évi 13 százalékkal növekedett 2010 óta, ami hatszor olyan gyors tempó, mint az átlagos dolgozók jövedelmének évi 2 százalékos növekedése.


A világ nagy divatmárkáinak vezérigazgatói négy nap alatt keresnek annyi pénzt, mint amennyit egy bangladesi varroda dolgozója egész életében megkeres. A nagy divatipari cégek által osztalékban kifizetett összeg harmada, 2,2 milliárd dollár elég lenne arra, hogy mind a 2,5 millió vietnami ruhaipari dolgozó méltányos bért kapjon.


Az Oxfam szerint a milliárdos-boom nem a virágzó gazdaság jele, hanem éppen hogy válságtünet, ami mögött rendszerszerű okok állnak, például az, hogy a milliárdos osztály megszállta a politikai döntéshozatalt, és a maga irányába hajlította azt, miközben az egyszerű dolgozókat hátrahagyja a rendszer. Tehát a vagyont, és nem a munkát jutalmazza a mai gazdasági rendszer."


Forrás: g7.24.hu

 

 

 

BGA

Segélyakciónk 

Nyitólap
Gyűjtés az ukrajnai menekültek megsegítésére - a Beregszászi Járási Máltai Szeretetszolgálat Kárpátalján végzett munkáját támogatja az ÉrMe Hálózat.

Tovább»

Könyvtár 

Ajánlott olvasmányok keresztény vállalkozóknak, cégvezetőknek

Nyitólap

Van, ami még hiányzik a listából? Várjuk olvasóink javaslatait.

Tovább»

ÉrMe Hálózat
ÉrMe Alapítvány
ÉrTe Nonprofit Kft.
Érme Budapest Klub
ÉrMe Páty Klub
ÉrMe Junior Klub
ÉrMe Bakony Klub
ÉrMe Kaposvár Klub
ÉrMe Benedictus Klub
ÉrMe Vác Klub
ÉrMe Építőipari Kerekasztal
Alapinformációk
Rólunk
Bemutatkozó-kiadványunk
ÉrMe-kapcsolat
Honlap-impresszum
Statútum
Statute in English
ÉrMe Brochure
Társadalmi szerepvállalás
Ügyek és projektek
Az üzleti vezető hivatása
Szövetségeseink
ÉrMe-könyvtár
  ©2012 ÉrMe Alapítvány  |  Impresszum  |  Médiaajánlat  |  Adatvédelem