Tóth Imre Emlékéremmel ismerték el a közelmúltban dr. Kővágó István üzemorvos munkáját. Az ÉrMe Páty Klub tagját a díj apropóján hivatásáról, az üzemegészségügy jelenéről és jövőjéről, valamint a négyes metró munkálataiban vállalt szerepéről is kérdeztük. Nyilatkozatából kiderül: jelenleg egy online munkavédelmi kézikönyv kidolgozásán dolgozik egy szakmai csapattal, melyben rajta kívül más ÉrMe-tag is közreműködik.
– Hamar ráébredt, hogy az orvoslás a hivatása?
– Viszonylag korán. A biológia már az általános iskolában is érdekelt. Ráadásul a családomban korábban voltak doktorok, ki ügyvéd, ki állatorvos. Noha emberorvos felmenőim nincsenek, engem mégis ez a terület vonzott.
– Miért éppen az üzemorvoslás mellett döntött?
– Senki sem születik úgy, hogy üzemorvos akar lenni. Gyermekgyógyásznak készültem, végső választásom oka prózai volt. Az egyetem utolsó előtti évében nyári munkát kerestem. Akkor ismerkedtem meg dr. Hazay Balázzsal, az 1. Számú Üzemegészségügyi Kft. igazgatójával, aki ajánlott egy „üzemorvosi", pontosabban úgynevezett „betegzsilipes ügyeletesi" állást. Igazából Hazay főorvos úr személye ragadott meg. Huszonhat éve ő a főnököm.
– Régóta hallunk a magyar egészségügy tarthatatlan állapotáról. Hasonló a helyzet az üzemegészségügyben is?
– A foglalkozás-egészségügy finanszírozásából 1995-ben kivonult az állam. Azóta a munkáltató fizeti az ellátás költségeit. A jelenlegi állapotok azonban itt is lehangolóak, csak az okok különböznek. A kórházakban az alulfinanszírozottság és az elvándorlás okozza a problémát, míg a foglalkozás-egészségügyből a minőségbiztosítás garanciái hiányoznak. A munkáltató, azaz a finanszírozó sokszor a saját akaratát igyekszik az üzemorvosokra ráerőltetni, és ha ez mégsem sikerül, gyakran szerződést bont. Ez pedig szembe helyezkedik az ENSZ munkaügyi szervezete, az ILO 161. egyezményének 10. cikkelyével, mely kimondja a foglalkozás-egészségügyi szolgálatok szakmai függetlenségének kritériumát. Az egyezményt Magyarország 1985-ben ratifikálta, de az abban foglaltaknak a jelenlegi finanszírozási rendszerben nem tud maradéktalanul érvényt szerezni.
Magyarországon jóval átlagon aluli a bejelentett foglalkozási megbetegedések száma. Ausztriában ez a szám tízszerese a hazainak. Ám ez nem örömteli hír. Nálunk a munkáltatónak nem érdeke a bejelentés, hiszen az büntetést vonhat maga után, az orvos nem meri bejelenteni a betegséget vagy sérülést, mert fél a retorziótól, és a dolgozó sem szól, ugyanis félti a munkahelyét.
– Miként lehet orvosolni ezt a problémát?
– Távolítani kell a munkáltató közvetlen ráhatását a foglalkozás-egészségügyre, hogy az orvosnak ne jelentsen egzisztenciális kérdést, merje-e tenni a dolgát. Sajnos az rendeli a zenét, aki fizet.
– A mindennapi gyakorlatban is megoldható ez az eltávolítás?
– Ehhez új alapokra kellene helyezni a foglalkozás-egészségügyet. A közvetlen munkáltatói finanszírozás helyett egy balesetbiztosítási ágra lenne szükség, amelybe a munkáltatók a kockázataik alapján fizetnének be. Így igazságossá válhatna a rendszer, az orvosok pedig szabadon tehetnék a dolgukat.
Ma folyamatos alkudozás zajlik a fejkvótákról. Van olyan üzemorvos, aki ezer forintért vállalja egy dolgozó egész éves ellátását. A munkáltató pedig sokszor partner ebben, pedig minden felelősség a munkahelyek biztonságáért és az egészséget nem veszélyeztető munkavégzésért kizárólag őt terheli! Ne csodálkozzunk, ha ilyen körülmények között az üzemorvos nem ritkán úgy állítja ki a munkaköri alkalmassági véleményt, hogy nem is látta a dolgozót. Holott a szakma lényege a munkahelyi megterhelés, a foglalkoztatott egészségi állapotának és testi adottságainak ismerete alapján az őt érő munkahelyi igénybevétel modellezése lenne. A nemtörődömség láttán azonban a hétköznapi emberek, sőt még a közvetlenül érintett dolgozók is sokszor úgy érzik: ez szinte felesleges szakma. Noha az alkalmazottak az üzemorvostól rengeteg segítséget kaphatnának. Hozzám például odajönnek a munkások, ha szorítja őket a cipő, ha valami irritáló szagot éreznek a gyártósor mellett, én pedig mindent megteszek a káros tényezőket elhárításáért.
– A közelmúltban el is ismerték a munkáját, megkapta a Tóth Imre Emlékérmet.
– A díjat évente egyszer, egyetlen orvosnak ítéli oda a Magyar Üzemegészségügyi Tudományos Társaság. Ez életem legnagyobb kitüntetése, amely elismeri a szakmai, gyakorlati és oktatói munkámat. Amellett ugyanis, hogy huszonhat éve ezen a területen dolgozom, rezidensek és szakorvosjelöltek gyakorlati képzését végzem, valamint továbbképző előadásokat is tartok. Eközben igyekszem a lehető legtöbbet tenni a szakma jobbításáért. Jelenleg több társammal – köztük Mészáros Balázzsal, aki szintén ÉrMe-tag – közösen egy online munkavédelmi kézikönyv megírásán dolgozom. Ez teljesen újszerű a szakmánkban, kíváncsian várom az eredményeit.
– Mit remélnek hiánypótló kiadványtól?
– Szeretnénk, ha a munkaadók tudnának mit kezdeni a munkahelyeken megjelenő kockázatokkal. Ez a kézikönyv sorvezető lehetne a kezükben, ami alapján, ha látnak egy problémát, megtalálhatnák rá a megoldást, illetve tudnák, ha szakemberhez kell fordulniuk. Az egészséget nem veszélyeztető, biztonságos munkavégzés a munkáltató felelőssége. Ám ehhez a megelőzés, a munkavállalók kockázatokról való tájékoztatása, s azok elkerülésének oktatása is hozzá tartozik. Ha ugyanis ezek elmaradnak, a dolgozó védtelenné válik.
– A sok nehézség ellenére miért érdemes nap mint nap bejönni a rendelőbe?
– A munka jelentősége és a benne rejlő lehetőségek motiválnak. A munkaköri alkalmasság elbírálásról szóló jogszabályon kívül nincs másik, amely évente kötelező jelleggel előírná az orvos-beteg találkozást. Van, aki tíz éve nem járt a háziorvosánál, míg mi évente legalább egyszer minden betegünket megvizsgáljuk. Ez esélyt ad a prevencióra, a betegségek korai kezelésére. Noha az OEP finanszírozott beutalás jogát elvették az üzemorvosoktól, azért legalább fel tudjuk hívni a beteg figyelmét a gondra, elküldhetjük időben a háziorvoshoz. Ám a sikeres működéshez elengedhetetlen lenne egy informatikai adatbázis, hogy a nálunk megszerzett adatok átkerülhessenek a háziorvosi adatbázisba, s fordítva. Csak így válhatna hatékonnyá és – nem utolsó sorban, az OEP szempontjából – olcsóbbá is a jelenlegi rendszer.
A sokkoló Germanwings légi katasztrófa is elkerülhető lett volna ezzel a megoldással. A német repülőgép pilótája súlyosan beteg ember volt. Öt pszichiátert keresett fel a bajával, eközben gyógyszert is szedett. Kezelőorvosai azonban a titoktartás miatt úgy gondolták, tilos betegük állapotáról tájékoztatást adniuk a repülőorvosnak. Noha ez az ember táppénzen volt azon a napon, amikor a hegynek vezette a repülőt, a repülőorvos erről mit sem tudott. A legutolsó munkaalkalmassági-igazolására feketén-fehéren leírták: panaszmentes, gyógyszert nem szed. Az információáramlás tehát nem csak praktikus, egyenesen létfontosságú lenne.
– Térjünk vissza a magyar valósághoz. Cége biztosította a négyes metró alagútfúrását. Nem minden nap építenek az országban metrót. Egészségügyi szempontból is különleges feladat volt?
– A korábbi hasonló beruházásokhoz képest a négyes metró teljesen más társadalmi-politikai környezetben épült. A mostani munkálatok már al- és fővállalkozói rendszerben zajlottak. Az állapotokat a bábeli zűrzavarhoz tudom hasonlítani. A bonyodalom abból fakadt, hogy a munkavédelmi törvényből kimaradtak az egyéni vállalkozók és az önfoglalkoztatók. Noha a fővállalkozó-alvállalkozó viszony következtében a láncolat végén éppen ezek az emberek állnak, s ők végzik el a nemszeretem munkát, éppen rájuk nem vonatkozik a törvény. Munkavédelmi lábbeli, munkavédelmi ruházat és üzemorvosi ellenőrzés nélkül is bátran dolgozhattak, miközben a legveszélyesebb munkákat végezték. Ám nem volt mit tenni. A láncolat végére elfogyott a jogszabály, a pénz, az ellenőrzés pedig falakba ütközött.
Mindezen nehézségek mellett egy rendkívül különleges és egyedi projektnek lehettünk részesei. Olyasmit láthattunk, amit a legtöbb ember nem. Ilyen lehetőség egyszer van az életben. Hatalmas örömünkre – a bonyodalmak ellenére – az építkezés alatt egyetlen halálos baleset sem történt. Noha ez a Jóisten kegyelmén is múlott, de azért mi is megtettünk minden tőlünk telhetőt.
– A hivatásában miként tudja megélni a hitét?
– A bajban lévő, beteg emberekkel igyekszem a lehető legempatikusabban foglalkozni. Próbálom mindig azt a módszert megtalálni, mellyel a betegek a lehető leghamarabb újra munkába állhatnak.
– És a közösségi erőtérben? Az ÉrMe Üzleti Hálózat milyen szerep játszik az életében?
– Erős és élettel teli védőhálót jelent a keresztény üzletembereknek, így nekem is. Garanciát, biztonságot, közös nyelvet. Az ÉrMe tagjai megértik szándékaimat, dilemmáimat. Sokkal könnyebb a munkám közöttük. Örömmel dolgozom velük és nekik.
Meszleny Zita
