Bejelentkezés
English
ÉrMeHáló
||
Főoldal | Ajánljuk még

Nagy építkezésbe vágnak bele a ciszterciek

2017. 06. 30.

Három év alatt ötmilliárd forint támogatást kapnak a kormánytól fejlesztéseikhez.

 

A kormány három év alatt csaknem ötmilliárd forinttal támogatja a ciszterci rend fejlesztési terveinek megvalósítását – ismerteti a Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározatot az MTI.


A kormányhatározat szerint a kabinet üdvözli a ciszterci rend rendi alapokmánya kihirdetésének 2019-ben esedékes 900. évfordulóját, és támogatja az évfordulóhoz kapcsolódó fejlesztési terveinek megvalósítását. Erre a célra idén 871 millió 600 ezer forint, jövőre 2 milliárd 775 millió forint, 2019-ben pedig 1 milliárd 200 millió forint forrást biztosít a központi költségvetésből a kormány.


Ezzel az összeggel a kormány hozzájárul a budai Szent Imre-plébániatemplom, a székesfehérvári Nepomuki Szent János-plébániatemplom, a pécsi Miasszonyunk-zárdatemplom és a ciszterci nővérek kismarosi Boldogasszony Házának felújításához, a székesfehérvári Ciszterci Szent István Gimnázium és a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium bővítéséhez, valamint a Zirci Ciszterci Apátság Familiáre Társadalomszervező Központ siófoki családos központjának és a ciszterci nővérek kismarosi gyümölcsmanufaktúrájának létrehozásához.

 

Forrás: MTI, Magyar Kurír

 

BGA

Segélyakciónk 

Nyitólap
Gyűjtés az ukrajnai menekültek megsegítésére - a Beregszászi Járási Máltai Szeretetszolgálat Kárpátalján végzett munkáját támogatja az ÉrMe Hálózat.

Tovább»

Könyvtár 

Ajánlott olvasmányok keresztény vállalkozóknak, cégvezetőknek

Nyitólap

Van, ami még hiányzik a listából? Várjuk olvasóink javaslatait.

Tovább»

ÉrMe Hálózat
ÉrMe Alapítvány
ÉrTe Nonprofit Kft.
Érme Budapest Klub
ÉrMe Páty Klub
ÉrMe Junior Klub
ÉrMe Bakony Klub
ÉrMe Kaposvár Klub
ÉrMe Benedictus Klub
ÉrMe Vác Klub
ÉrMe Építőipari Kerekasztal
Alapinformációk
Rólunk
Bemutatkozó-kiadványunk
ÉrMe-kapcsolat
Honlap-impresszum
Statútum
Statute in English
ÉrMe Brochure
Társadalmi szerepvállalás
Ügyek és projektek
Az üzleti vezető hivatása
Szövetségeseink
ÉrMe-könyvtár
  ©2012 ÉrMe Alapítvány  |  Impresszum  |  Médiaajánlat  |  Adatvédelem