Mit jelent a siker, ha a cél Isten szolgálata? – ez volt a kiinduló felvetés az ÉrMe Junior Klub áprilisi találkozóján, melyre Hortobágyi Cirill OSB perjelt, a Pannonhalmi Bencés Főapátság főapátjának gazdasági helyettesét hívták meg előadónak.
A bencés szerzetes egy 16. századi festmény kivetítésével kezdte az előadást. Pieter Breugel flamand festő Ikarosz bukása című képén mindenki éli a maga hétköznapi életét a békés tájban, miközben (a festmény jobb alsó sarkában) megtörténik a tragédia: a szigetről menekülni próbáló Ikarosz a tengerbe zuhan, mert mesterséges, viasszal ragasztott szárnyai megolvadnak, amikor – a magasság igézetében – túlságosan közel repül a naphoz. Ez is mutatja – jegyezte meg Cirill atya –, hogy az ambíció és a bukás, a dráma és a közömbösség kérdései a 16. század emberét is éppúgy foglalkoztatták, mint a 21. századét.
Ezután egy – különböző szervezetekre, közösségekre is alkalmazható – életciklust vázolt fel. Mint mondta, általában a „karizma" a kiindulópontja minden csoport létrejöttének: az alapító(k) személyes kisugárzása és követőinek kezdeti lelkesedése jellemzik ezt a korai időszakot. Csak ezután következik valamiféle konkrét „cél" megfogalmazása, és még ezután a közösség szabályainak, a „regulának" a rögzítése. A közösség kifáradásának, leszálló ágba kerülésének első jele az, hogy elhalványodik, eltűnik a karizma; a tagok számára már csak az aktuális célok és a regula érzékelhetők. Ha már a célok sem világosak, és a tagok már csak követendő szabályokat, azaz regulát látnak, akkor kimondható, hogy a közösség a végét járja – ám szerencsére van másik út is: a visszatérés az eredeti alapgondolathoz, a karizmához. Hortobágyi Cirill hozzátette: a bencés rend ezer éves magyarországi történetében nyolc ilyen – hanyatlást is újjáéledést mutató – ciklust lehet kimutatni.
Ezután újabb fogalmakat ajánlott a hallgatóság figyelmébe a bencés szerzetes. Az „identitás" a „ki vagyok én?" kérdés megválaszolásával határozható meg – ezt (legalábbis ha személyekről és nem szervezetekről beszélünk) nem megalkotnunk vagy kitalálnunk kell, hanem felfedeznünk: ez az, ami „a szívünkben van". Az „imázs" ezzel szemben azt írja le, hogy mások milyennek látnak engem. A „teljesítmény" pedig arról beszél, hogy „mire vittem, mit tudok felmutatni" az életben. Fontos kérdés, hogy mindezek mennyire fedik egymást; nyilván az az egészséges, ha nagyjából annak látnak engem mások is, ami valójában vagyok, és ha a tevékenységem, az eredményeim is ennek megfelelők – mondta Cirill atya, rámutatva, hogy ez a kérdés egyének és szervezetek életében is felvethető.
Érdemes is ezt felvetni akár vállalkozások esetében is – tette hozzá –, hiszen (akárcsak fenti a karizma-cél-regula gondolatmenet) hozzájárulhat a szervezetek önvizsgálatához, működésük javításához is.
Később a bencés Reguláról beszélt, melynek szelleméből két fontos elv következik: a „sane traditio", azaz az egészséges hagyomány, valamint a „legitima progressio", azaz a jogos fejlődés. Ez azt jelenti, hogy a maga helyén a hagyományok őrzése és a fejlődés szorgalmazása is fontos, miközben mindkettő túlzásba vitele okozhat károkat. A Regulának összességében egyaránt kell szolgálnia a boldogulást és a boldogságot is – tette hozzá –, azaz a szervezet evilági sikerét, életképességét épp úgy elő kell segítenie, mint ahogy az egyént is támogatnia kell céljában, mely a szerzetesség esetében nem más, mint a belső átalakulás segítségével szabaddá válni az istenkeresésre.
Végül Hortobágyi Cirill – részben a hallgatóság kérdéseire válaszolva – a bencés rend intézményeinek és vállalkozásainak működéséről beszélt, kitérve ezekben a tradíció és az innováció jelentőségére, a befejeződött és a folyamatban lévő turisztikai fejlesztésre, továbbá a „Pannonhalma" szóban mint márkanévben rejlő lehetőségekre is.
B. G.
